A gestalt nyelvfejlődés 3. szakasza: 

Egyedi szavak elkülönítése és újrakombinálása

A gestalt nyelvtanuló emberek természetesen módon ebbe a szakaszba lépnek, miután elegendő sikert értek el a kommunikációs szándékok kifejezésére a 2. fázisban.

A siker támogatja a sikert. A kutatók azt figyelték meg, hogy amikor az egyén kommunikációs repertoárjának 50%-a a 2. szakasz nyelvi elemeiből (mérsékelt echoláliák) kezd összeállni, természetesen kezdik tovább bontani a nyelvi blokkokat szavakra.

A 3. szakasz első pillanata drámai élmény lehet gestalt nyelvtanuló a gyermek és felnőtt számára, akik hozzászoktak ahhoz, hogy hosszú intonációval alátámasztott megjegyzéseket tegyenek. A „nyelvi aha” pillanat jelentősége kettősnek tűnik. Mindenekelőtt az egyén -legyen az gyermek vgy felnőtt- feloldja az 1. és 2. szakasz összes „keretét”, és felismeri, hogy minden szó elkülönítve használható a jelentés közvetítésére. Gyakorlatilag ezzel egyidejűleg felismeri az egyes szavak jelentés-értékét. Az izolált szavak éppolyan erős, mint azok a kifejezések, amelyekből származtak

3. szakasz másik jelentősége, hogy a GLP-knek most először van lehetőségük teljes mértékben „hivatkozni” a szavakra. A felszínen ez hasonlónak tűnhet ahhoz, ahogy az analitikus nyelvtanulók „hivatkoznak” a szavakra sokkal fiatalabb korban – de az idősebb és bölcsebb gestalt nyelvtanulók számára minden egyes „egység”,szó, több, mint egy analitikus stílusú „címke”. Egy jelentésekkel teli referenciapont, amelynek megértésén a személy keményen dolgozott, és amely minden olyan módon használható, amelyet a nyelvtan végül lehetővé tesz – kezdve az első, kétszavas „szemantikai kapcsolatokkal”, önálló szószerkezetekkel.

A szemantika az egyes szavak jelentése, a „szemantikai kapcsolatok” pedig arra utalnak, hogy egy szó hogyan kapcsolódik egy másik szóhoz. Ez egy folyamat, amely a nyelvtan bővülésével fejlődik.

Ahhoz, hogy az eddig szkriptekben beszélő gyermekek felismerjék később a nyelvtan erejét, hosszabb időt kell eltölteniük a 3. szakaszban, a környezetnek segítenie kell abban, hogy átérezhessék a szóban rejlő lehetőségeket építőelemként. Más esetben elkezdenek ugyan mondatokat használni (akár a környezet nyomásár is), de könnyen felléphet a jelentések redundanciája, a korán kifejődő mondat jelentése egyetlen szó, jobb esetben szó+szó kombináció jelentésének fog megfelelni, ami beszédértési, kifejezési nehézségekhez vezethet.

A 3. szakasz a referenciális szókincs megteremtésének szakasza. A nyelvi blokkok felbomlanak, kialakulnak a jelentőséggel rendelkező szavak, melyek jelentését a később meginduló nyelvtani fejlődés fogja kiterjeszteni és módosítani.