Az egyik félreértett viselkedés, amelyet gyakran a kétnyelvűség miatti nyelvi zavar tünetének tekintenek sokan, az, mikor a kétnyelvű gyerekek két nyelvből származó szavakat kevernek ugyanabban a mondatban. Ezt kódkeverésnek nevezik. Valójában a kódkeverés a kétnyelvű nyelvfejlődés normális része, és a kétnyelvű gyerekeknek jó okuk van rá. Az egyik ok, amiért néhány gyermek kódkeveréket alkot, hogy gyakran fordul elő a jelenség nyelvi közösségükben - a gyerekek csak azt csinálják, amit hallanak maguk körül a felnőttekről (pl. a családban).

A második ok az, hogy csakúgy, mint a fiatal egynyelvűek, a fiatal kétnyelvűek nyelvi erőforrásai is korlátozottak. Hasonlóan ahhoz, ahogyan az egynyelvű egyéves gyermek kezdetben a „kutya” szót használhatja bármely négylábú teremtményre, a kétnyelvű gyermekek is korlátozott szókincsüket találékonyan használják. Ha egy kétnyelvű gyermek nem tudja, vagy nem tudja gyorsan előhívni a megfelelő szót az egyik nyelven, akkor kölcsönkérheti a szót a másik nyelvtől Ahelyett, hogy a zavartság jele lenne, a kódkeverés a legkisebb ellenállás útjának tekinthető.

Úgy tűnik, hogy a kétnyelvű gyerekek nem véletlenül használják egyszerre mindkét nyelvüket. Már a kétéves gyerekek is képesek valamennyire módosítani nyelvüket a beszélgetőpartnerük által használt nyelvnek megfelelően. Bizonyíték van arra is, hogy a gyermekek korai kódkeverése betartja a kiszámítható nyelvtanszerű szabályokat, amelyek nagyban hasonlítanak a felnőttek kódkeverését befolyásoló szabályokra.

Úgy tűnik, hogy a kétnyelvű gyerekek nem véletlenül használják mindkét nyelvüket. Már a kétéves gyerekek is képesek valamennyire módosítani nyelvüket a beszélgetőpartnerük által használt nyelvnek megfelelően. Bizonyíték van arra is, hogy a gyermekek korai kódkeverése betartja a kiszámítható nyelvtanszerű szabályokat, amelyek nagyban hasonlítanak a felnőttek kódkeverését befolyásoló szabályokra.

A kétnyelvű csecsemők könnyen megkülönböztetik mindkét nyelvüket, és szintén nem mutatják a zavar jeleit. A nyelvek sok dimenzióban különböznek egymástól. Ha valaki nem beszél sem oroszul, sem kínai nyelven, az is el fogja tudni különíteni egymástól a két nyelvet. A csecsemők is érzékenyek ezekre az érzékelési különbségekre, és különösen igazodnak a nyelv ritmusához. A csecsemők már születésükkor meg tudnak különböztetni olyan ritmikusan eltérő nyelveket, mint az angol és a francia, és 4 hónapos korukra még az olyan ritmikusan hasonló nyelveket is meg tudnak különböztetni, mint a francia és a spanyol.

A legújabb kutatások kimutatták, hogy a 4 hónapos egy- és kétnyelvű csecsemők megkülönböztethetik a különféle nyelveket beszélő néma beszédű (tátogó) arcokat. 8 hónapos korukra azonban már csak a kétnyelvűek érzékenyek ezekre a különbségekre, míg az egynyelvűek már nem figyelnek az arcmozgások finom variációira. Összetévesztés helyett tehát úgy tűnik, hogy a kétnyelvű csecsemők érzékenyek a nyelveket megkülönböztető finom, sokszor szinte rejett információkra.

A szülők és a pedagógusok sokszor úgy látják, hogy a gyermeknek lemaradása van a többiekhez képest a nyelvi fejlődés terén a kétnyelvűségük miatt. A tudomány feltárta a korai kétnyelvű gyermekek nyelvtudásának egy fontos tulajdonságát, amely megmagyarázhatja ezt a tévhitet: bár a kétnyelvű gyerekek általában kevesebb szót tudnak minden nyelvükön, mint az adott nyelv egynyelvű tanulói, ez a látszólagos különbség eltűnik, ha a kétnyelvű gyermekek fogalmi szókincsét számoljuk mindkét nyelven. Vagyis ha összeadjuk az egyes nyelveken ismert szavakat, és gondoskodunk róla, hogy ne számoljuk meg kétszer a többnyelvű szinonimákat (pl. kutya és dog, kutya-Hund), akkor a kétnyelvű gyermekek megközelítőleg ugyanannyit szót tudnak, mint az egynyelvű gyermekek, tehát sem a fogalmi szókincs minőségében, sem a szókincs nagyságában nem mutatnak elmaradást.

Amennyiben egy kétnyelvű gyermek nyelvi zavart mutat, azt mindkét nyelven mutatja és oka nem a kétnyelvűségben keresendő, hanem más tényezőkben (szenzoros integrációs zavar, ADHD, autizmus, perinatális tényezők, SLI, öröklött nyelvi gyengeség, stb).

Összefoglalva: a kétnyelvűség önmagában nem okoz megkésett beszédfejlődést.